Ahogy a tél hidege egyre inkább beszorít minket a négy fal közé, több lehetőségünk van a bölcselkedésre is. Kerekes György gyermekkori élményeit és ehhez kapcsolatos gondolatait vetette papírra.
Madáretető
Hó esett. A tar hegy orma
habfehéren integet.
Erdőkből a hó leűzött
Őszapókat, pintyeket.
Almafánk és csipkebokrunk
madarak tanyája lett…
Walther von der Vogelweide
lelke száll a kert felett.
Áprily Lajos
Az ötödik születésnapomra kaptam életem egyik meghatározó ajándékát: édesapám barátja, Horváth Jenő, aki az előző nyáron megengedte, hogy madárgyűrűzés közben végig a lába alatt legyek, adott nekem egy saját lábon álló, gyerekméretemnél magasabb, üvegablakos, mélyzöld madáretetőt. Raktunk bele napraforgót, fonnyadt almát, szalonnát és még Karaván sajtot is (nem tudok azóta füstölt sajtot enni, mert egy feketerigó sárga csőre jelenik meg előttem már az illatára is). Két-három hónapig figyeltem az ajtónkból a nehéz, orosz távcsővel a barát- és kékcinkéket, csuszkákat, meggyvágókat, harkályokat.
Több mint harminc év telt el azóta, és ma reggel a Klímapolitikai Intézet munkatársaként akasztottuk fel a kis fából ácsolt madáretetőt az iroda előtti fára. Eddig havat se láttunk, múlt héten a feketerigók már énekeltek és fészket raktak a Belvárosban, de a hétvégére nagy hideget jeleznek, a napraforgó és lenmag néhány madárnak biztos túlélést jelent majd. Az irodába visszatérve már majdnem leemeltem a polcról egy tanulmánykötetet, de sokkal egyszerűbb a fenti példával szemléltetni: a természet megóvásáért való egyéni felelősség egy nagyon egyszerű, és sokszor nagyon praktikus dolog.
A környezet- és természetvédelem ne egy absztrakció, még csak ne is egy fennkölt attitűd legyen az életünkben, hanem cselekvés, és minden döntésünkben egy egyszerű szerszám: nem kell kivágni egy egész fát, mert májusban zavar minket a szálló nyárfa-pihe, a szántóföld szélén meghagyni egy kis bokros, gazos sávot nem hanyagság, a balatoni nádfoltba ékelt hajókikötő vagy egy ipari létesítmény tervezésekor meghagyni egy kis életteret az állatoknak nem lemondás a jogos profitról.
A középkori trubadúr, a madarakat jól ismerő Walther ezeken a pannon, közép-európai tájakon is megfordult, és nyolcszáz év távlatából is tisztán hallható az üzenete: az emberi érzelmek jobb fele (szerelem, hazaszeretet, barátság) annyira szorosan kapcsolódik a minket körülvevő természethez, hogy anélkül értelmüket veszítenék. A bús gerlice, a tavaszt festő fecske, a börtönéből szabadult sas, ha nem lenne, az önmagunk kifejezésére használt eszköztárunk is elenyészne. Januárban gondoljunk a madarainkra!
Kerekes György, a Klímapolitikai Intezet igazgatója
