Az utóbbi évek eseményeit figyelembe véve aligha lehet meglepő bárki számára, hogy Európa energiapolitikája megújulásra, újratervezésre szorul. A probléma már az orosz-ukrán háború előtt is látható volt a COVID alatti ellátásilánc-problémák következtében, azonban 2022. február 24. óta még szembetűnőbb. Az energiaárak az egekbe szöktek, ami tovább gyűrűzve számos országban jelentős inflációt eredményezett.
Európa új energiapolitikáját négy alapkőre kell helyezni, hogy megfelelően reagálhassunk napjaink fenyegetéseire. Az első az elektrifikáció. A villamosenergiának számos előnye van, többek között az a lehetőség, hogy lokálisan termelhetjük megújuló energiaforrásokkal és atomerőművekkel. Ez növeli az EU-tagállamok energiaszuverenitását, ami elengedhetetlen, ha csökkenteni kívánjuk függőségünket a külső országokból származó, különösen az orosz fosszilis energiaforrásoktól. Az áram, ha megfelelő technológiával állítjuk elő egyben egy tiszta energiaforrás is, ami elősegíti az EU-s klímacélok elérését. Amivel viszont szembe kell néznünk, hogy sajnos nem rendelkezünk elegendő villamosenergia tárolókapacitással, így ezek kiépítése, valamint a hálózat felkészítése elengedhetetlen a decentralizált termelésre és a megújulók miatti nagyfokú termelési ingadozásra.
Mivel az elektrifikáció nem megy egyik napról a másikra, az európai energiapolitika második alapja a saját, belső energiatermelő-kapacitás növelése kell hogy legyen, melynek célja, hogy felkészítse a kontinenst az átmeneti időszakra, ami az orosz energiaimport-függőség és a teljesen dekarbonizált energiaszektor között fog tartani. Ez a folyamat áthidaló technológiákat kíván, melyek biztosítják az ellátásbiztonságot, ameddig elegendő energiatároló-kapacitásunk lesz ahhoz, hogy az időjárásfüggő megújulókból származó energiát tároljuk. Ezek közé a technológiák közé tartoznak a rugalmas gázerőművek. Azt se felejtsük el, hogy az európai kitermelés fokozására is szükség van, hogy növelni tudjuk stratégiai autonómiánkat az energiaszektorban is.
Habár fontos a saját forrásaink használatának növelése, továbbra is szükségünk lesz energiaimportra, hogy kielégítsük a lakosság és gazdaság igényeit. Annak érdekében, hogy ezt függetlenségünk veszélyeztetése nélkül tehessük, az európai energiapolitika harmadik kulcsa az importforrások diverzifikálása. Többé nem fordulhat elő, hogy Európa annyira ki legyen szolgáltatva egyetlen beszállítónak, amennyire Oroszországnak volt a háború előtt. Továbbá a helyzet sürgőssége ellenére sem helyezhetjük magunkat alárendelt szerepbe az új kereskedelmi partnerekkel történő tárgyalások során. Több beszállítóra van szükségünk új tengeri útvonalakkal és vezetékekkel, akik a mi keresletünkért versenyeznek ahelyett, hogy mi versenyeznénk az ő kínálatukért. Ez lehetővé tenné, hogy kedvezőbb energiaárakat harcolhassunk ki és kevésbé legyünk kiszolgáltatottak.
Az európai energiapolitika negyedik kívánatos alapköve (amely globálisan is egyre fontosabb) az energiahatékonyság növelése. Talán közhelynek hangozhat az állítás, de igazabb, mint valaha: a legolcsóbb és legtisztább energia az, amit nem használunk el. Azonban a végső energiafogyasztás csökkenése nem járhat együtt a gazdasági teljesítmény visszaesésével: az energiahatékonyság növelése nem okozhat recessziót.
Ha ez a négy feltétel, az elektrifikáció, a belső energiatermelés fokozása, az importforrások diverzifikálása és az energiahatékonyság teljesül, Európa jövőbeli energiaellátása biztosítható és bizakodással tekinthetünk a jövőbe.
