Olvasási idő: 14 perc

Az első globális éghajlatvédelmi egyezmény a 2015-ben megkötött Párizsi Megállapodás (COP 21) eredményeként jött létre, amely először kötelezi az összes egyezményben résztvevő országot, arra, hogy megfelelő mértékben járuljanak hozzá az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez. A Párizsi Egyezmény eljutásáig azonban hosszú út vezetett a Montreáli Jegyzőkönyven (1987), az ENSZ Éghajlaváltozási Keretegyezményen (1992), a Kiotói Jegyzőkönyv aláírásán (1997), valamint Kiotói Jegyzőkönyv Dohai Módosításán (2012) keresztül.

A klíma- vagy éghajlatváltozással kapcsolatos politikák – melyek helyi, nemzeti vagy nemzetközi szinten jelentkezhetnek - magukban foglalják mindazokat az eszközöket, amelyeket kifejezetten az éghajlatváltozás kezelésére hoznak létre. Ezek két főbb kategóriába sorolhatók:

  • az éghajlatváltozás mértékének, az éghajlatváltozás hatásainak a minimalizálására, valamint a kockázatok minimalizálására és új lehetőségek kidolgozására,
  • klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra (adaptációra) összpontosító eszközök (Nature).

Az éghajlat-politikai fellépés előnyei sokrétűek. Hozzájárulnak az energiamegtakarításhoz, a levegő minőségének javulásához, az energiaellátás biztonságának garantálásához, a növekedéshez és a munkahelyteremtéshez (Európai Bizottság).

Ebben a cikkünkben a nemzetközi klímapolitika kialakulásának főbb állomásait vizsgáljuk, illetve azt, hogyan jutottak el a világ főbb országai a Párizsi Megállapodás megkötéséhez.

A nemzetközi klímapolitika kialakulásának több évtizedes kezdeti időszaka számos olyan tanulsággal szolgál, amely segít megérteni a későbbi tárgyalások, valamint szabályozási, szakpolitikai döntések lényegét és korlátait. Külön is kiemelendő, hogy nagyon hosszú telt el a globális antropogén éghajlatváltozásra vonatkozó tudományos felvetéstől (mikor Svante Arrhenius svéd tudós 1896-ban felvetette, hogy az üvegházhatású gázok szintjének emelkedése a felszíni hőmérséklet növekedését okozhatja) a konkrét nemzetközi klímapolitikai egyeztetések megkezdéséig (1992 az első ENSZ Éghajlatváltzoási Keretegyezmény), amelynek egyik alapvető oka a globális környezeti probléma rendkívüli mértékű összetettsége (Faragó 2013).

Eddig öt főbb nemzetközi megállapodás köttetett a környezetvédelem és klímavédelem témakörében (EIONET):

  • Montreáli Jegyzőkönyv (1987)
  • ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (1992)
  • Kiotói Jegyzőkönyv (1997)
  • Kiotói Jegyzőkönyv Dohai Módosítása (2012)
  • Párizsi Megállapodás (2015)

1972. évi stockholmi ENSZ-konferencia – az első környezetvédelmi konferencia

1972 júniusában Stockholmban első alkalommal szervezett az ENSZ konferenciát az emberi környezet megóvása érdekében (UN Conference on Human Environment). A konferencián napirendre került az üvegházhatású gázok emissziójának és a légköri aeroszolterhelés csökkentésének kérdése. A résztvevők döntöttek egy környezetvédelemmel foglalkozó ENSZ-program, az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (United Nations Environment Programme - UNEP) elindításáról. Továbbá javaslatot tettek arra, hogy a Tudományos Uniók Nemzetközi Tanácsa (ICSU) és a Meteorológiai Világszövetség (WMO) együttműködésével létrejött terv, a Globális Légkörkutatási Program (GARP) keretében foglalkozzanak az éghajlati folyamatok behatóbb tanulmányozásával. Hat évvel később, az ausztriai Villachban megtartott konferencián valamennyi üvegházhatású gázt bevonták a globális felmelegedés értékelésébe. Ezt követően született egy becslés, miszerint a légkörben lévő üvegházhatású gázok száma 2030-ra megkétszereződik. Egyre sürgetőbbé vált az éghajlati válság elkerülésére törekvő nemzetközi együttműködés (globalisfelmelegedes.info).

1979 - Az éghajlatváltozás világkonferenciája Genfben

Ez az első nagy klímaváltozással kapcsolatos nemzetközi találkozók egyike. Középpontban azt állt, hogy az éghajlat-változás hogyan hathat az emberi tevékenységre. Lényegében tudományos konferencia volt, amelyen számos tudományterület tudósa vett részt, amely az éghajlati világprogram létrehozásához vezetett. A melegedés fő okaként a tudósok a következőket nevezték meg: fosszilis tüzelőanyagok használata, erdőirtás, földhasználat miatti légköri CO2 növekedés. A konferencia eredménye az éghajlat-változás kutatása lett.

1987 - Montréali Jegyzőkönyv

A környezetvédelem kérdéskörrel párhuzamosan haladt az ózonlyukak feltérképezése, növekedésük nyomon követése és a problémára való megoldások kidolgozása, amellyel többek között a Montréali Jegyzőkönyv is hivatott volt foglalkozni. A Montréali Jegyzőkönyv az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) által gondozott nemzetközi egyezmény, amely az ózon bontásáért felelős halogénezett szénhidrogén-származékok (HFC-k, CFC-k) kibocsátásának korlátozására jött létre. A montréali jegyzőkönyv volt az első sikeres fellépés egy globális méretű környezetkárosító problémával szemben. Sok tudós egyetért abban, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn az ózonlyuk és a globális felmelegedés között (Wikipedia).

A Montréali Jegyzőkönyvet aláíró országok (2013)

Forrás: UNEP és Our World in Data

 

1988 - Éghajlatváltozási Kormányközi Testület - IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) létrehozása

A Meteorológiai Világszövetség (WMO) és az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (UNEP) 1988-ban létrehozta az éghajlatváltozás kérdéseivel foglalkozó kormányközi testületet, az IPCC-t, amely az egész világról származó éghajlat-változással foglalkozó szakembereket, kutatókat tömörít. Dokumentumait az egyes kormányok képviselői fogadják el. IPCC nagyjából 5-7 évente helyzetértékelő jelentésekben foglalja össze az éghajlatváltozásra vonatkozó legújabb tudományos ismereteket, több ezer vezető szakértő részvételével (Másfélfok).

1992 - ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC), Rio de Janeiro, Brazília

1992-ben a ENSZ Rio-i Föld-csúcstalálkozója (Earth Summit) az éghajlatváltozás problémájának kezelésének első lépéseként elkészítette az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezményét (United Nations Framework Convention on Climate Change - UNFCCC). Az egyezményt ratifikáló 197 ország részes fele lett az egyezménynek. Az egyezmény végső célja az éghajlati rendszerbe történő veszélyes emberi beavatkozás megakadályozása. A konferencia főbb célkitűzései:

  • ÜHG légköri koncentrációjának stabilizálása
  • Környezettudatos nevelés
  • Tájékoztatás támogatása
  • Éghajlatváltozási nemzeti programok kidolgozása
  • Kibocsátási leltár készítése
  • Elővigyázatosság elve

1997 - Kiotói Jegyzőkönyv

A Kiotói Jegyzőkönyv a világ első üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentési egyezménye. A jegyzőkönyv jogilag kötelezi a fejlett országokat a kibocsátás-csökkentési célok elérésére. A Kiotói Jegyzőkönyv az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének (United Nations Framework Convention on Climate Change - UNFCCC) kiegészítő jegyzőkönyve, melyet 1997. december 11-én Japán egyik városban Kiotóban fogadtak el. 

A jegyzőkönyv különbséget tesz a fejlett és fejlődő országok (Annex I és Annex II országok) között. A fejlett országok számára egyéni kibocsátás-csökkentési célokat határoz meg, mivel elsősorban ezek felelősek az emberi hatású üvegházhatású gázok megemelkedett koncentrációjáért. Az Egyezmény következő hat üvegházhatású gázzal kapcsolatban fogalmaz meg célkitűzéseket: CO2, CH2, N2O, SF6, HFC és PFC.

A Jegyzőkönyvben az Annex I (fejlett ipari) országok vállalták, hogy a 2008-2012 közötti első elszámolási időszakban átlagosan 5,2%-os üvegházhatású gázkibocsátás-csökkentést fognak elérni szén-dioxid egyenértékben kifejezve az 1990-es emissziójukhoz képest. Az Egyesült Államok bár aláírta a jegyzőkönyvet, de nem ratifikálta. Kanda pedig később kilépett a megállapodásból.

A Kiotói Jegyzőkönyv aláírásában résztvevő országok (első 2008-2012-es időszak)

Jelmagyarázat: sárga szín - aláírta de nem ratifikálta, piros szín - aláírta de kilépett, szürke szín - nem vett részt

Forrás: Wikinews

A Kiotói Jegyzőkönyv aláírásában résztvevő országok (második 2013-2020-as időszak)

Jelmagyarázat: sötétzöld - aláíró országok kötelező vállalással; világoszöld - részvevő országok kötelező vállalás nélkül; narancssárga - aláíró országok melyek nem ratifikálták az egyezményt; sötétvörös - kilépett, szürke - nem részesei az egyezménynek, lila - országok melyek a második időszakban nem tettek kötelező vállalást

Forrás: Wikipédia

2009 - Koppenhágai konferencia (COP3)

2009 decemberében Koppenhágában az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény konferenciáján összegyűltek a világ vezetői, hogy megtárgyalják, milyen módon és arányban tudnák csökkenteni a globális szén-dioxid-kibocsátást. A Koppenhágai Egyezség szerint az egyes országok terveket dolgoztak ki hogyan csökkentsék kibocsátásukat 2020-ig, hogy ezzel megfékezzék a globális felmelegedést. A fejlődő országok számára 30 milliárd dollárt határozott meg 2010 és 2012 között, 2020-ig pedig további 100 milliárd dollárt abból a célból, hogy hozzájáruljon a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez. Joseph Stiglitz, a Nobel-díjas közgazdász szerint a koppenhágai konferencia eredményei nagy csalódást okoztak, ugyanis nem sikerült egy megfelelő keretprogramot kidolgozni, amellyel csökkenteni lehetne a globális felmelegedésért felelős szén-dioxid kibocsátást (Portfolio).

2012 - Kiotói Jegyzőkönyv Dohai Módosítása (COP18)

Kiotói Jegyzőkönyv 2. kötelezettségvállalási időszakát (2014-2020) a fejlett és a fejlődő országok közötti ellentét jellemezte. 2012 végén jóváhagyhatták a Kiotói Jegyzőkönyv Dohai Módosítását benne a fejlett országok 2020-ig tartó új kibocsátás-csökkentési vállalásaival, és egyúttal valamelyest felgyorsultak a másik nemzetközi jogi eszköz előkészületei.

A második kötelezettségvállalási időszak csak a globális kibocsátás 14%-át érinti, mivel csak az Európai Unió tagállamai, más európai országok és Ausztrália tesznek kötelezettségvállalásokat. Az Egyesült Államok, Oroszország, Kanada, Japán és a fejlődő országok nem. A Kiotói Jegyzőkönyv szerinti kötelezettségvállalások nélküli országok önként vállalták az éghajlatváltozás elleni fellépést (Faragó). Az egyezmény értelmében az ahhoz csatlakozó fejlett országok átlagosan 18%-os kibocsátás-csökkentést vállaltak 2020-ig. De ennek az egyezménynek fejlett országok sorából az USA és Kanada mellett már Japán és Oroszország sem lett részese (Faragó).

A 2012. decemberi Kiotói Jegyzőkönyv Dohai Módosítása, amelyben a 2013–2020 közötti időszakra vonatkozó kötelezettségvállalásokat tették meg.

Megjegyzés: az aláíró országokat zöld szín jelöli, sötét és világosszürke szín jelöli azokat az országokat amelyek nem írták alá a jegyzőkönyvet.

Forrás: Wikipédia

2015 - Párizsi megállapodás (COP21)

A 2015-ös évben az ENSZ 21. konferenciáján (COP21) Párizsban az UNFCCC részes felek (COP) egy mérföldkőnek tekinthető megállapodást kötöttek az éghajlatváltozás elleni küzdelem, valamint a fenntartható, alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövő érdekében szükséges fellépések és beruházások felgyorsítása és fokozása érdekében (ENSZ). Az egyezmény céljai a 2. cikk értelmében:

(a) A globális átlaghőmérséklet emelkedésének jóval 2 °C alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest, majd az erőfeszítések folytatásaként a hőmérséklet emelkedésének 1,5 °C alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest (ez jelentősen csökkenti az éghajlatváltozás kockázatait és hatásait)

(b) Az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásaihoz történő alkalmazkodás képességének növelése, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség, és az alacsony üvegházhatású gázkibocsátással járó fejlődés elősegítése, miközben ezek a folyamatok nem fenyegetik az élelmiszergyártást;

(c) A pénzáramlások következetessé tétele, hogy az alacsony üvegházhatású gázkibocsátással járó és az éghajlattal szemben rugalmas fejlődési lehetőségek felé haladjanak.

Célja továbbá az országoknak, hogy elérjék a globális üveghatású gázok kibocsátásának maximumát, amilyen hamar csak lehetséges. (Vagyis a lehető legkevesebb üvegházhatású gázkibocsátást produkálják.) A párizsi éghajlatvédelmi egyezmény volt a világ első átfogó jeletős éghajlatváltozási megállapodása. A Párizsi Megállapodást a legnagyobb szennyezők Kína, India, Egyesült Államok és Oroszország is aláírta, azonban 2016-ban Egyesült Államok jelezte, hogy kilép a megállapodásból ami 2020. november 4-én meg is történt.

A Párizsi Megállapodást aláíró és elfogadó országok listája 2020 november 4-i állapot szerint

Jelmagyarázat: sötétzöld - jóváhagyta, világoszöld - aláírta, piros - kilépett

Forrás: Statista

Összességében elmondható, hogy a Párizsi Megállapodás nagy előrelépést volt a klímaváltozás elleni küzdelemben melyet világ legnagyobb szén.dioxid-kibocsátó országai is aláírtak, ugyanakkor jelenlegi állás szerint a nagy kibocsátók közül még vannak akik semmilyen lépést nem tettek (Oroszország) vagy kiléptek az egyezményből (Egyesült Államok) csak 2020 őszén tettek jelentős elhatározásokat (Kína) vagy lassú ütembe de eljutottak a megfelelő kötelezettség vállalásáig (Európai Unió). Mivel a kötelezettség vállalások megtételére is nagyon lassan került sor, kérdéses, hogy a megvalósitást hogyan fog alakulni 2030-ra és 2050-re, időbel elérjük-e a vállalásokat. Mindehhez az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, India és az EU együttes közreműködésére lenne szükség. Azzal, hogy az eddig lezajlott nemzetközi környezet- és éghajlatvédelmi egyezményeknek eddig milyen hatásai voltak és mennyire voltak eredményesek egy következő cikkünkben foglalkozunk.