Olvasási idő: 10 perc

Mit olvashatunk ki az immár 120 éves hazai meteorológiai adatokból és milyen következményei vannak az enyhébb teleknek?

Az utóbbi évtizedekben a globális átlaghőmérséklet, jelentős évenkénti fluktuációk mellett, de folyamatosan növekszik. Az emberi tevékenység hatásának mértéke erre a folyamatra továbbra is vita tárgya a kutatók között, bolygónk átlaghőmérsékletének növekedését azonban kevesen tagadják. Ez a felmelegedés nem egyenletesen érinti a Föld különböző régióit, pl. a sarkok környékén sokkal kifejezettebb, ám hazánkban is érezteti hatását.

 

 

Forrás: saját szerkesztés az Országos Meteorológiai Szolgálat (2020) adatai alapján

Ahogy a fenti ábrákon is látszik, a 20. század első nyolc évtizedében az évi középhőmérsékletek sokéves átlaga keveset változott és még a legmelegebb városokban is ritkán haladta meg a 12 oC-ot. Az utóbbi négy évtizedben, különösen az ezredfordulót követően azonban, amellett, hogy az értékek évről évre továbbra is nagy ingadozást mutattak, növekedés tapasztalható a sokéves átlagokban, és az évi középhőmérséklet gyakran 12 oC fölé került, az utóbbi években pedig 14 oC felé közelített Budapesten, ami a főváros beépítettségével összefüggő ún. városi hősziget-hatást is jól mutatja. A hazai középhőmérséklet tehát eddig átlagosan kb. 1,5 oC-kal növekedett, és az ábrát szemügyre véve kiderül, hogy az átlaghőmérséklet nem lineárisan, hanem annál meredekebben emelkedik.

De mi a helyzet a téli hőmérsékletek alakulásával az elmúlt közel 120 évben?

Forrás: saját szerkesztés az Országos Meteorológiai Szolgálat (2020) adatai alapján

Az általános felmelegedés azonban szezonálisan sem egyforma: a forróbb nyarak mellett meghatározó az enyhébb telek gyakoribbá válása. Az enyhébb telek negatívan hathatnak a mezőgazdaságra és az élővilágra is, amely a mérsékelt öv ezen részén a téli fagyokra és a hótakaróra rendezkedett be. A fagyok ugyanis csökkentik a kártevők és bizonyos inváziós fajok állományát, de még fontosabb a hótakaró, ami megvédi a talajt a kiszáradástól és a tavaszi olvadáskor folyamatos vízutánpótlást szolgáltat. Klímavédelmi és lakossági szempontból azonban jelentős pozitívummal is járnak az enyhébb telek: kevesebbet kell fűteni. A fűtés pedig az egyik legnagyobb költség a háztartások számára és az egyik legjelentősebb légszennyező és szén-dioxid kibocsátó faktor a téli hónapokban.

A forróbb nyaraknál és enyhülő teleknél egy kevésbé egyszerűen megmagyarázható következménye a klímaváltozásnak az időjárási szélsőségek gyakoribbá válása, különös tekintettel a tél végi és kora tavaszi kemény hidegekre és erős havazásokra. Ezek az események az enyhe teleknél sokkal súlyosabb negatív hatással lehetnek az agráriumra (különösen a gyümölcsösökben okoznak óriási kárt) és kiszámíthatatlanságuk miatt nehezebb is felkészülni rájuk. Ahhoz, hogy megértsük, honnan erednek ezek a szélsőségek, érdemes kicsit közelebbről megismerkednünk a sarkvidékek meteorológiájával. Az északi pólus térsége felett a magas légkörben állandóan forgásban van a levegő. Ezt a több ezer kilométer átmérőjű forgó légtömeget hívják poláris örvénynek (polar vortex). A poláris örvény határánál – az északi hideg és száraz, valamint a déli meleg és nedves légtömegek találkozásánál –, úgy 7-12 km magasságban egy erős légáramlat halad körbe-körbe az északi félteke kontinensei és óceánjai felett: ez az ún. futóáramlás vagy jet stream. Ha a poláris örvény erős, a futóáramlás is az, nyomvonala pedig északabbra húzódik, és nem engedi kitörni az Északi-sark körzetéből a hideg légtömegeket. Ha azonban a poláris örvény gyenge, a futóáramlás is gyengül, szakaszonként délebbre húzódik, és gyakran nem tudja útját állni egy-egy leszakadó hideg légtömegnek. A poláris örvény erőssége-gyengesége az Északi-sark körüli légtömegek nyomásviszonyaival van összefüggésben. Kutatók modelljei szerint a klímaváltozás hatására összességében egyre nagyobb kilengések várhatóak az Északi-sark körüli térség légnyomásában, így a poláris örvény és a futóáramlás is kevésbé lesz stabil.

Ez a gyakorlatra lefordítva azt jelenti, hogy egyre durvább és egyre délebbre hatoló hidegbetörésekre számíthatunk, ugyanakkor időközben szokatlanul enyhe és csendes téli időszakok is várhatók.

Forrás: cbsnews.com

 

A korábbiakban a hőmérséklet változását boncolgattuk, de mi a helyzet a csapadék mennyiségével? Tényleg megmutatkozik az adatokban, hogy kevesebb hó esik? Ha igen, az eső formájában azért lehullik vagy abból is kevesebb jut? Nézzük az adatsorokat!

Forrás: saját szerkesztés az Országos Meteorológiai Szolgálat (2020) adatai alapján

Ahogy a fenti ábrán látszik, az éves csapadékmennyiség sokéves átlagértékeiben nem történt látványos változás (max. 5%) és a kiugró értékek sem gyakoribbak szemmel láthatóan, mint az előző évszázad folyamán.

Forrás: saját szerkesztés az Országos Meteorológiai Szolgálat (2020) adatai alapján

A havazásból eredő éves csapadékmennyiség sokéves átlaga már szemmel látható csökkenést mutat, azonban ez a csökkenés sem nevezhető meredeknek. Amiben jelentős növekedés van az utóbbi években, az a 0 közeli értéket mutató évek száma.

Forrás: saját szerkesztés az Országos Meteorológiai Szolgálat (2020) adatai alapján

A fenti diagram az előző évszázad elejétől minden év legcsapadékosabb napjának a csapadékmennyiségét mutatja. Jól látszik, hogy az utóbbi két évtizedben lényegesen gyakoribbak a kiugró értékek, mint az előző évszázad folyamán.

Összefoglalva tehát az évi összes csapadékmennyiség gyakorlatilag nem csökkent, azonban az eloszlás jóval egyenlőtlenebb, átlagban kevesebb hó esik, és gyakran előfordul, hogy alig néhány centiméter hó hull egész télen.

 

De a gyerekek bánatán túl, akik már alig látnak fehér karácsonyt és nem tudnak sem szánkózni, sem hógolyózni, milyen más következményekkel járnak az enyhébb és szélsőségeket is tartogató telek, és miképp tudnánk a negatív hatásokat csökkenteni?

Először is fontos kiemelni, hogy bár mindannyiunk feladata mind egyéni, mind közösségi, politikai szinten a klímaváltozás elleni küzdelem, valójában ennél is sokkal lényegesebb az, hogy a változásokhoz minél jobban alkalmazkodó, fenntartható megoldásokat használjunk.

Az enyhe tél miatt a szántóföldi gazdálkodásban és akár a kiskerti gyümölcstermesztésben is gondot okozhat a kártevők megnövekedett száma és a hamarabb kiszáradó talaj, azonban a kártevők ellen a természetes diverzitás növelésével és a monokultúrák kerülésével részben lehet védekezni, és a talajt is meg tudjuk óvni, ha a csapadék mennyisége egyébként nem csökken. Ehhez persze kerülni kell a szántást és a „feketére művelést”, tehát másodvetésről, megfelelő talajtakarásról kell gondoskodni az őszi-téli hónapokra (részleteket lásd a biogazdálkodással és a talajvédelemmel foglalkozó írásaimban). Nem is beszélve a vízgazdálkodás és az öntözés fejlesztésében rejlő lehetőségekről.

Hozzá kell tenni, hogy a kártevők többsége évszázadok/évezredek alatt jól alkalmazkodott a fagyosabb telekhez is, megtalálják a módját a túlélésnek, pl. épületekben, avarban, kéreg alatt rejtőznek, pete/báb formában vészelik át, stb. Az inváziós fajok egy részének térhódítását mindenképp megkönnyítik az enyhe telek, azonban az idegenhonos fajok felbukkanása döntő részben antropogén eredetű, pl. véletlen behurcolás eredménye. Az inváziós fajok esetében is fontos megjegyezni, hogy a természetközeli, magas diverzitással rendelkező élőhelyeken sokkal kevésbé képesek a megtelepedésre és terjedésre.

Az enyhe telek a fűtési költségek megtakarításán túl még egy kevésbé jelentős, de sokak által nagyra értékelt pozitívummal járnak, miszerint az utóbbi évtizedekben sikerrel lehet termeszteni hazánkban olyan értékes gyümölcsöket, mint a kivi, a datolyaszilva, és főképp a füge, amely manapság a kertek elmaradhatatlan díszévé válik. Ezeknek a korábban inkább „déli gyümölcs” kategóriába tartozó növényeknek nagy előnye, hogy egyelőre nincs hazánkban fontos kártevőjük, így esetükben nincs szükség semmilyen növényvédelemre. Látható tehát, hogy - bár a gyerekeket ez nem vigasztalja - az enyhébb teleknek negatív és pozitív hatásai egyaránt vannak.

A gyakoribb szélsőségek, különösen a tél végi, kora tavaszi hidegbetörések viszont egyértelműen jelentős kárt okozhatnak, a korai virágzású gyümölcsfák (elsősorban a barackfák, de a szilva, körte, alma is) súlyos, 50-90%-os terméskiesést is szenvedhetnek. A váratlan mínuszokkal szemben nehéz megvédeni a fákat (a nagyobb gyümölcsösökben időnként próbálkoznak többféle fagyvédelmi megoldással, több-kevesebb sikerrel, kiskerti körülmények között alig).

 

Úgy tűnik tehát, nem várhatjuk azt, hogy a következő években, évtizedekben hosszú hetekig hó borítsa télen a tájat, de nagy havazások, komoly fagyok időnként biztosan lesznek.

Mivel ritkán kell majd havat lapátolni, lesz időnk elgondolkodni a hosszú téli estéken, hogy az erőforrások okos, fenntartható használata a kulcs a klímaváltozással, jelen esetben az enyhébb téllel és hóhiánnyal összefüggő kihívásokra adott válaszokban is…