Olvasási idő: 8 perc

Már most tisztán látszik, hogy a környezetpolitika minden túlzás nélkül a XXI. századi közélet legmeghatározóbb témája lesz. Az, hogy hogyan gondolkodunk a minket körülvevő környezetről, valamint az ember és természet kapcsolatáról, a társadalmi, politikai, kulturális kérdéseinket egyaránt meghatározza. Ideje elkezdenünk felelősen gondolkodnunk róla!

Litkei Máté János környezetpolitikai kutató írása

 

Nem csak az energiaellátásunk, a mezőgazdaságunk, a nemzetbiztonságunk függ a jövő környezetpolitikájától, de olyan alapvető kérdésekben lesz döntő, hogy mit fogunk enni, mitől fogunk félni, kire fogunk szavazni, milyen háborúkat fogunk vívni, hogyan viszonyulunk a kapitalizmushoz, vagy épp a demokráciához. Éppen ezért rendkívül körültekintően és megfontoltan kell eljárnunk, amikor egy olyan szerteágazó témával foglalkozunk, mint a környezetpolitika. 

A klímakutatás eredményeit az ENSZ és a Meteorológiai Világszervezet kezdeményezésére létrejött Éghajlat-változási Kormányközi Testület (angolul: Intergovernmental Panel on Climate Change, rövidítve IPCC) teszi közzé rendszeres időközönként. Ha valaki tájékozódni szeretne a klímaváltozás ügyében, akkor az IPCC jelentései megkerülhetetlenek. Az IPCC munkatársai természetesen gondoltak azokra is, akik nem szakértői a témának és a politikusok részére készített összefoglaló (Summary for Policymakers) laikusok számára is érthetően, mégis részletekbe menően foglalkozik a globális felszíni átlaghőmérséklet melegedésének várható következményeivel. A jelentés elismeri, hogy a kutatások alapjául szolgáló adatok még sokszor hiányosak, valamint a klímaváltozásban közrejátszó jelenségeket még nem teljesen értik a tudósok sem, ennélfogva a modellek, amelyek a jövőre vonatkoznak, csak egy meghatározott bizonytalansággal tudnak előrejelzésekkel szolgálni. Az IPCC jelentés szerint az emberi tevékenység majdnem bizonyosan hatással van az éghajlatra. Az 1950-es évek óta mért globális felmelegedés több mint felének - legalább 95%-os bizonyossággal - az emberi tevékenykedés áll a hátterében. Kimondhatjuk tehát, hogy elegendő tudományos bizonyíték áll rendelkezésünkre, hogy tényként kezeljük mind a globális felmelegedést, mind pedig azt, hogy ezen folyamat intenzitásához az emberi tevékenység hozzájárul. 

Környezetvédőként azonban nem elégedethetünk meg azzal, hogy azt mondjuk: mi a klímaváltozás ellen harcolunk. A környezeti problémák nem redukálódnak csupán a globális felmelegedés kérdéskörére. A környezetvédelmi mozgalmak történetét áttekintve azt láthatjuk, hogy a kezdetektől fogva a légszennyezettség, a vízszennyezés, a talajszennyezés mérséklésére, a természetes élőhelyek pusztítása és az ezzel együttjáró biodiverzitás csökkenése ellen jöttek létre. A globális felmelegedés problémája csak az 1970-es évektől jelenik meg a fősodorban, s ekkor is csak úgy, mint egy probléma a többi mellett. 

A Sierra Club-ot tájvédelmi céllal alapították 1890-ben, a National Audubon Society-t eredetileg madárvédelmi célból hozták létre 1905-ben, a BirdLife International-t 1922-ben ugyancsak madárvédelmi célból alapították meg. A Wilderness Society-t 1937-ben szintén tájvédelmi céllal alapították, a Természetvédelmi Világszövetség eredeti célja pedig 1948-as alapításakor a biodiverzitás és a természeti erőforrások megőrzése. A Természetvédelmi Világalapot 1961-ben azért hozták létre, hogy megóvják a biológiai sokféleséget, és az eredeti élőhelyeket a környezetszennyezéstől, a Greenpeace-t pedig a kísérleti atomrobbantások beszüntetésének céljával hozták létre 1971-ben. 

Manapság viszont a környezetvédelem leszűkült a klímaváltozás témájára - olyannyira, hogy a jelenséget leíró, médiában alkalmazott fogalmak is átalakultak. “Környezetbarát”, “környezetvédő”, “környezettudatos” helyett ma már “klímabarát”, “klímavédő” és “klímatudatos” kifejezéseket olvashatunk, a semleges “globális felmelegedés” vagy “klímaváltozás” helyett pedig egyre gyakrabban találkozhatunk a fenyegető és rémisztő “klímakatasztrófa”, vagy “klímavészhelyzet” kifejezésekkel. A folyamatnak vannak pozitív elemei, hiszen széles tömegek szereznek tudomást erről az igen fontos problémáról és a nagypolitika korábban talán soha nem helyezte ennyire központi szerepbe a környezetpolitikát - még ha csak egy eleméről van is szó. Mindezen pozitívumokat azonban beárnyékolja, hogy az alapvetően tudományos szempontból is kényes témát nem a szakértők, hanem a szenzációhajhász média és a szavazatvadász politikai elit uralja. Így sok esetben a környezeti kihívások valódi kezelése helyett csak álmegoldásokkal találkozhatunk. A felismerés megszületett, a szándék jó, de itt az ideje, hogy a kihívás kezelését a médiától visszavegyék a szakértők és a felelős döntéshozók. 

Ha az emberi jólét szintjének biztosítása, az élővilág sokszínűségének fenntartása, a természeti értékek megőrzése az elsődleges célunk, akkor nem a klímaváltozás lesz az egyedüli környezeti probléma, amit meg kell oldanunk. Ettől függetlenül még a klímaváltozás természetesen egy fontos probléma, amire figyelmet kell fordítanunk, de nem szabad, hogy kisajátítsa a politikai- és média teret a többi megoldandó probléma rovására. A klímaváltozás elleni harc önmagában nem fogja megmenteni a faji sokszínűséget, nem fogja megvédeni az esőerdőket, nem oldja meg az emberi éhezés, vagy a termelődő hulladék kérdést - mert ezen fenyegető problémákat elsődlegesen nem az emberi üvegházgáz-kibocsátás okozza. Sem a kipusztuló fajokat, sem az éhenhaló gyermekeket, sem az égő esőerdőket nem fogja megmenteni csupán a szén-dioxid kibocsátás mentes emberi társadalom.

Rendkívül fontos továbbá, hogy a klímaváltozás kérdését is értő szemmel vizsgáljuk. A globális felszínközeli átlaghőmérséklet növekedése előre megjósolhatatlan változásokat eredményezhet például az agráriumban, ezen keresztül pedig az élelmiszer ellátásunkban. Ugyancsak jelentős változások várhatók a globális egészségügy területén, hiszen az aszályok által okozott vízstressz, a hőhullámok vagy épp a kórságok elterjedési területének változása jelentős kihívásokat támaszthat a társadalmak elé. Éppen ezért a kommunikációs fősodorban lévő szén-dioxid kibocsátás csökkentés mellett rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetnünk az alkalmazkodásra. 

Nem elég kitalálni, hogy hogyan állítjuk elő “tisztán” az általuk felhasznált energiát. Meg kell találnunk az új termeszthető növényfajtákat, át kell alakítanunk a városainkat, újra kell gondolnunk a gazdasági folyamatainkat és nem utolsó sorban az emberiség és a természet viszonyát. Ehhez egy alapvetően új gondolkodásmódra van szükség, mely a klímaváltozást nem politikai kampányeszköznek használja, a probléma súlyosságát nem kattintásszámban méri és a megoldási javaslatai nem merülnek ki tüntetésekben és üres szavakban. Olyan hozzáállásra van szükség, amely a klímaváltozást akként kezeli, ami: az emberiség előtt álló környezeti kihívások egyike, mely rendkívüli komplexitásából adódóan ezer szálon kapcsolódik más környezeti és nem környezeti kihívásokhoz. A problémával foglalkozó szakemberek feladata tehát megtalálni azokat a megoldásokat, melyek ebben hihetetlenül változó közegben az emberi életminőség megőrzését és a természeti értékek megóvását egyszerre biztosítják. Ezt az úgynevezett természetes dinamikus egyensúlyi állapot elérését szeretné előmozdítani szakmai munkájával a Klímapolitikai Kutatóintézet.